Van, aki már ma megkapja a nemzeti konzultációt
A főváros egyes kerületeiben már ma kézhez kaphatják a lakók a Fidesz Soros Györgyről szóló nemzeti konzultációját.
A főváros egyes kerületeiben már ma kézhez kaphatják a lakók a Fidesz Soros Györgyről szóló nemzeti konzultációját.
Az Együtt vezetésével felállt a Soros Gárda - így reagált a Fidesz a párt bejelentésre, miszerint le fogják tépni a sorosozós plakátokat. Juhász Péter szerint a Fidesz valamit nagyon összekevert.
Végigvettük a sorosozó nemzeti konzultációs kérdéseket a Soros Alapítvány, a Nyílt Társadalom Alapítványok (Open Society Foundations – OSF) budapesti szóvivőjével, Csontos Csabával. Hányféleképpen lehet elmondani, hogy hazugság?
Rákérdeztünk Tarlós István főpolgármesternél a metróajtót leblokkoló fakocka ügyére. Tarlós sok mindent mondott, elismerte, vannak érzései, de egyvalakit kihúzott a lehetséges elkövetők listájáról – nem fogja kitalálni, kit.
A Fidesz politikusa, egyben uniós biztos csak kampányfogásnak tartja, hogy a kormány a Soros-terv beteljesítőjeként állítja be az Európai Bizottságot.
A kormánynak most már csak azon főhet a feje: hogyan adja el a nyilvánosság felé, hogy mekkora engedményeket tett a főellenség, Soros György egyetemének.
Nem sokáig tétlenkedtek az internet népművészei, miután kikerültek a szabadba a legújabb nemzeti konzultáció fegyverei. Íme a legjobbak.
Nemes egyszerűséggel ledrogosozott egy újságírót a kormányszóvivő, mert kritizálta a Soros-ellenes kampányt.
A kérdőív sok minden más miatt azért is nevezhető rendhagyónak, mert hét pontja van ugyan, de csak egy kérdés szerepel rajta, amit hétszer megismételnek.
Így mindenki megtudja, mit kell gondolni Soros Györgyről.
Hét, Soros Györgyről és az állítólagos "Soros-tervről" szóló kijelentés lesz, "indoklással".
"Társadalmi célú hirdetésként", természetesen.
A hollandiai bejegyzésű Stichting CEU Fundation Holland 1,2 milliárd forintra emelte a CEU Oktatási-Szolgáltató Nonprofit Kft. törzstőkéjét.
Az Orbán Viktor vezette Fidesz azért mutogat ujjal Soros György milliárdosra, hogy az ellenség megnevezésével a saját zászlaja alatt egyesítse a magyarokat a jövő évi választások előtt – írta a cseh Hospodárské Noviny.
A Miniszterelnökséget vezető a Magyar Időknek adott interjúban érthetetlenségét fejezte ki amiatt, hogy Soros György jól megérte magát a brüsszeli döntéshozókkal. Lázár János szerint a Fideszben is vannak olyanok, akik korrupciós ügybe keverednek és hibáznak, ugyanakkor úgy látja, hogy a 4-es metró építése az elmúlt 30 év legnagyobb korrupciós ügye, mert ott több százmilliárdot nyúltak le a Fidesz előtti kormányok idején.
Indul a Soros-tervről a nemzeti konzultáció. Ezzel együtt pedig a kampány is. A magyaroknak dönteniük kell, milyen Magyarországot akarnak, mondta. Kormányinfó.
Küszöbön áll az újabb nemzeti konzultáció, nemsokára jönnek az újabb óriásplakátok és tévéreklámok.